Az Al-Qahera egyiptomi állami televíziós csatorna is megerősítette a Hamász küldöttségének megérkezését Kairóba.
Egyiptomi biztonsági források szerint előrelépés várható, mivel több kérdésben sikerült megegyezniük, bár néhány pont még nyitott maradt.
A Hamász delegációja a mozgalom katari központjából érkezett Egyiptomba, amely korábban már próbált közvetíteni egy novemberi rövid tűzszünet ügyében. Az Egyesült Államok, noha hivatalosan kerüli a kapcsolatot a Hamászszal, sürgette a megállapodást.
A tárgyalások korábban azért akadtak el, mert a Hamász ragaszkodik ahhoz, hogy Izrael vállaljon kötelezettséget az offenzíva leállítására és ne folytassa a csoport lefegyverezésére és feloszlatására irányuló műveleteket.
A konfliktus akkor robbant ki, amikor október 7-én a Hamász támadást indított Dél-Izrael ellen, aminek következtében 1200 ember vesztette életét és 252 embert ejtettek túszul. Gázai egészségügyi források szerint több mint 34 600 palesztin halt meg és több mint 77 ezer sebesült meg az izraeli hadműveletek során.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Getty Images